Vezúvra fel!

21.jpeg

2017-ben látogattam el Nápolyba, szerettem volna megkóstolni a pizzát, amit anno Margherita királynének sütöttek amikor egy kiruccanás alkalmával Nápolyba utaztak I. Umberto királlyal. 1889-ben Raffaele Esposito Brandi kapta azt a feladatot, hogy pizzát készítsen a királynénak. 3 pizzát készített neki és a legkedveltebbet nevezte el Margheritanak, amely mozzarellával és paradicsommal készült. Első este a szállásunk Pompeii-ben volt, mondhatni a római műemlékek szomszédjában. Első útunk ezért oda vezetett, s már a rövid séta közben is feltűnt, hogy a kirakatokban Margherita pizza menüket kínálnak, nem volt kérdés, hogy visszafelé mit fogunk enni. Persze a listámon szerepelt Brandi is Nápolyban. Mivel ez e bejegyzés nem a római korból megmaradt lenyűgöző műemlékekről szól, ezért csak néhány képpel mutatnám meg nektek, hogy mire számíthat aki ellátogat ide.

10_2.jpeg

22.jpeg

A kiadós séta után az utunkat a már említett étterembe vettük. Ez egy igazán fapados hely volt, mindössze 5 euro volt egy pizza menü. Ez magába foglalt egy üdítőt és egy pizzát. Amikor megkóstoltam egyértelműen más ízt éreztem, mint az eddig megszokottaknál. Kis túlzással mondhatom, hogy keresztbe és hosszába végigkóstoltam Olaszországot, de ez valami más volt. Nem mondom, hogy jobb, de mindenképpen más. 

31_1.jpeg

A vacsora után egy kellemes hangulatú, turistákkal teli sétálóutca és tér fogadott minket, elvegyültünk a kora estig hömpölygő tömegben, aztán meglepő módon kb 8 óra körül elkezdett kiürülni minden, az üzletek nagy része bezárt, ám a cukrászdák szerencsére még nyitva voltak, így megkóstoltuk a Rumbaba-t. 

41.jpeg

Másnap a Vezúv felé vettük az irányt. Nagyjából 30 percet autóztunk, kicsit kavarogtam mire megtaláltam a parkolót, ahonnan vagy gyalog lehet felmenni, vagy 9 személyes furgonokkal. Mivel lusták vagyunk, az utóbbit választottuk. Kb 5-8 percet autóztunk és megérkeztünk a Vezúv "bejáratához" ahonnan nincs mit tenni, gyalogolni kell. Nem is akármilyen emelkedőn, ráadásul nem éppen túracipő volt a lábamon. A hosszas séta során csodálatos panoráma tárult elénk. A tenger kékje és Nápoly látképe volt a lábaink előtt. 

5.jpeg

A csúcstámadás következett :-) A Vezúv, amely 79-ben maga alá temette Pompeii, Herculaneum, Oplonits és Stabiae városokat, utoljára 1944-ben tört ki. Ez volt az első vulkán, melyet "megmásztam", de megérte. Na nem azért, mert a csúcson egy helyi bortermelő kínálatát is megismerhettem, na meg a kihagyhatatlan hűtőmágnest is beszerezhettük, amely a vulkán egy darabkájából készült, hanem mert semmihez sem fogható látvány és érzés fogadott. Ezt mindenkinek látnia kell. 

27_1.jpeg

Nézzük az anyagikat. A transzfer a parkolótól a bejáratig 2 euro/fő. A belépőjegy a kráterhez 10 euro/fő. 

A Pompeii belépőjegy 13 euro/fő. 

 

Összességében azt gondolom, hogy ez a 2 látnivaló önmagában megéri, hogy leutazzunk délre és akkor még vár ránk Nápoly, Sorrento, vagy éppen Capri. 

A bejegyzés trackback címe:

https://negyvenfelettafoldkorul.blog.hu/api/trackback/id/tr5413683540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

40 felett a Föld körül

Címkék

Facebook