Ha unod már Velencét

2_1.png

Sokan szeretnének eljutni a varázslatos Velencébe, amely méltán nevezhető talán Olaszország legérdekesebb vagy legromantikusabb városának. Ide mindenki elszeretne utazni, s ha egyszer járt itt, akkor szeretne visszatérni. Több alkalommal is jártam már Velencében, gyönyörű város, persze turistaként más, mint ha ott kellene élnem. Nem tudnék hozzászokni a vízi közlekedéshez. Szóval ha már jártál Velencében és azt gondolod másodszor vagy harmadszor nem tud magával ragadni, akkor figyelmedbe ajánlom a körülötte található szigeteket. Sokan elmennek Velencébe például a karneválra, vagy nyáron Jesolo, Bibione strandjairól ugranak át, de éppen így marad el az a különleges világ, amelyet hajóra szállva érhettek el. 

Az első úti cél amelyet nem szabad kihagyni: Burano

7_1.png

8_1.png

9_1.png

10_11.png

Mesebeli színes házak, ferde templomtorony, igazi olasz ízek várnak rád. Ráadásul mivel hajóval érkezel, egy közel 50 perces hajóút is élményeket tartogat. Velencéből átszállással érkeztem. Már a kikötőben láttam, hogy mennyivel jobban fogom magam érezni, mint a túlzsúfolt Velencében. A halászfalu házainak színe sokféle, állítólag engedélyt kell kérni, ha valaki át akarja festeni. Annak idején a halászok így könnyen megtalálták a haza vezető utat :-)

A másik úti cél Murano, az üveg fővárosa. Itt minden az üvegről szól. Csodálatos üvegtárgyakat készítenek a helyi manufaktúrákban. Ezt a tudást annyira szigorúan védték anno, hogy aki ezt a mesterséget űzte, nem hagyhatta el a szigetet, nehogy kitudódjon az üvegfújás módja. Ha idelátogattok, nézzétek meg az üvegmúzeumot (belépő: 10 euro). 

6.png

4_1.png

1_1.png

Összességében elmondható, hogy a közelmúltban tapasztalt KRK szigeti kirándulásomhoz képest, ez egy kifejezetten kedvező ár-érték arányú utazás volt. Horvátország árai már felülmúlják az olasz vendéglátóhelyek, szálláshelyek árait. Ha kedvező áron szeretnél szállást foglalni, válaszd Mestre-t, amely vonattal és busszal 1,3 illetve 1,5 euro ellenében bevisz Velence vasútállomásra, kb 10 perc alatt. Kitűnő pizzériák, kávézók és szállodák várnak itt. Nem beszélve arról, hogy ha esetleg kedveled a söröket, akkor itt egy "zarándokhely" vár rád. Míg az olaszok a borkészítésről híresek inkább, addig ez a kis pub igazi olasz sörkülönlegességeket kínál. Itt nem Moretti vagy Nostra Azzurro fogad, hanem olasz sörmesterek aktuális remekművei. A pultban szívesen láttak és megkóstolhattam a kínálatot. Egészen biztos vagyok benne, hogy visszatérek még ide és tényleg szívből ajánlom mindenkinek. A hely neve: Birrotecha Duri ai Banchi. 

37759051_10216730256513324_8354520635573010432_n.jpg

37805080_10216730256593326_9059722530062860288_n.jpg

37660272_10216730256793331_3546127846588022784_n.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://negyvenfelettafoldkorul.blog.hu/api/trackback/id/tr5914163553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

40 felett a Föld körül

Címkék

Facebook