Ki jelenti az igazi veszélyt a szállásadók számára?

Évről évre megfigyelhető, hogy a szálláspiacon a szállásközvetítők egyre nagyobb szeletet hasítanak ki maguknak a foglalásokból. Több szálloda vagy panzió esetében meghaladja az 50%-ot, egyes esetekben pedig a 70%-ot is. Így hónapról hónapra magas jutalékszámlák terhelik a kasszát. Mivel a szálláspiacon dolgozom, ismert számomra a feladat, miszerint növelni kellene a direkt foglalások számát. Milyen módon érhető ez el és mi az ami a leginkább akadályozhat ebben?

apartment-bed-bedroom-271618.jpg

A szállásközvetítők jutaléka jellemzően 10-18% közé tehető, azaz 1 millió Ft forgalom esetén a közvetítői jutalék 100.000 - 180.000 Ft között van. Mivel hatalmas adatbázissal dolgoznak, továbbá a Google-ben a hirdetések miatt a találati listák élmezőnyében vannak, így a foglalások száma folyamatosan nő és ez a növekedés várhatóan 2019-ben is megmarad. Nyilván nem az a megoldás, hogy hátat fordítsunk a közevetítőknek, hanem az, hogy vendégéjszakaszámot növeljük, lehetőleg direkt foglalásokkal. Hogyan érhető ez el?

Egyrészt azzal, ha a saját honlapon a csomagajánlatok foglalásánál jutalmazzuk a látogatót, azaz megajándékozzuk például egy palack borral a szobában, esetleg felajánlhatjuk a késői távozást a direkt foglaláshoz, így nem kell árkedvezményben gondolkodni, tehát nem kell megszegni a közvetítői megállapodást. Másrészt létrehozhatunk törzsvendég programot, és amikor távozik a vendég, átadhatunk neki egy plasztikkártyát, melyre felvezetjük a számlaértékének 2%-át pontok formájában. Így lehetősége van ezeket a pontokat a következő foglalásánál felhasználni. Ugye mondanom sem kell, hogy marketing eszközként kiváló, hiszen hírlevélben értesíthető a vendég, hogy aktuális ajánlatunk foglalásánál a kártyáján lévő pontokat megduplázzuk, így azt az értéket levonjuk a végösszegből. Ha kiszámoljuk, ez még mindig csak 4% a közevetítői kétszámjegyű jutalékokkal szemben.

Praktikus megoldás a kattintás alapú szolgáltatások igénybevétele, melyek közvetlenül a bemutatni kívánt csomagajánlatra viszik a látogatót és csak akkor fizetünk, ha a leendő vendég már az oldalon van. Számoljunk csak, manapság 20-30 Ft-ért kaphatunk egy kattintást (CPC), ha 1000 látogató érkezik az ajánlatra, 20-30 ezer forint költséggel jár, amely 1%-os konverzió esetén 10 foglalást jelent. Ha a közvetítőnél 10 foglalás jutalékát kell kifizetni az 40.000 Ft-os csomag esetén 40-72.000 Ft jutalék. Tehát kimutatható, hogy legalább a duplája.

* 40.000 Ft-os csomagajánlat esetén kalkulált átlagos költség

 

Összegezve elmondható, hogy vannak alternatívák, melyekkel növelhető a direkt foglalások száma. Mi az akomonál azon dolgzunk, hogy a szállásadók minél magasabb számú foglalást érjenek el saját weboldalukon keresztül. 

Az AkomoAds nem egy új OTA, nem egy új szállásközvetítő vállalkozás, hanem kis túlzással leginkább úgy írható le, mint a Google Ads szállásokra specializálódott formája. Hiszen itt nincs jutalékfizetés, az oldalon kifejezetten szállás iránt érdeklődőkre számíthat, nem véletlen átkattintások jönnek az önök oldalára, mint például az olyan kuponos oldalak esetében, ahol valaki egy ruhanemű miatt kattint és mellékesen még megnézegeti a szállásokat is. Persze ebből is lehet foglalás, de nyilván nagyobb a konverzió egy olyan honlapról érkező látogatók esetében, amely kifejezetten szállás kínál. Ilyen az akomo.hu!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://negyvenfelettafoldkorul.blog.hu/api/trackback/id/tr9914387606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Macskond 2018.11.23. 22:27:22

Hahh.. Megírhatnám ennek a bejegyzésnek a másik oldalát.
Vevőszemmel. Jó alanya vagyok ennek ,mert kedvelem a 3-4 napos wellness hoteles akciókat.
Ezen felül jó UFB módjára mindig megnézem a szálló oldalát közvetlenül is hogy van e valami kedvezőbb ajánlat direkt foglalásra. Sőt kifejezetten érzékeny vagyok erre.
Amiket leírtál azok közül ami nekem mint vevőnek az érdeklődését felkelti:
Bor bekészítés, másféle + kiegészítés. Azért legyen észrevehető értékű.
Late check-out ..de ezzel eddig nem találkoztam. 3 napos csomagnál ez kifejezetten jó ajánlat lenne.
A 2-4%-os ilyen olyan kupon/ kártya akármi egyáltalán nem izgatna fel. Ezen annyira kicsi összeg jönne össze ami nem ösztönző. Ráadásul elég ritka eset hogy ugyanoda megyek vissza,mert megnéztem, szép-volt-jó-volt lássunk valami újat. Ezen pár száz / egy-két ezer pénz nem sokat változtat. Ráadásul mire visszamennék elvesztem, elfelejtem.
A tapasztalatom amúgy fura módon az hogy sok esetben a közvetítős csomag bővebb mint a helyben foglalható. Sosem értettem.
A rafináltabbak tartanak csak helyben foglalható csomagot, "jó-áron".

De valóban eddig azt értékeltem a legtöbbre (pl Salirisben, Climbrában) hogy utolsó napon lecuccolás után tovább el lehetett tölteni az utolsó napot még a wellnesben.

balkon-úr 2018.11.23. 22:54:34

Talán ha a szállás saját oldalán nem elrémisztő árakat látnék, eszembe sem jutna közvetítő oldalán foglalni. De amig elborzasztó különbség van a hotel oldal, és a közvetítő oldal árai közt, addig mégis mit vártok? Engem egy üveg borral nem lehet megvenni, megfizethető árakkal annál inkább. A mai magyar valóság fizetéseivel kell számolni. A nyáron voltunk Sárváron több mint 100.000 Ft. volt a különbség a Hotel, és a közvetítő árai között 4 éjszakára. Szerinted melyiket választottam? Ha a közvetítői jutalékot levonták volna a Hotel oldalán, vagy majdnem annyit, biztos nem a közvetítő oldalán foglaltam volna. De ez már a múlt. Ez csak egy vélemény.

Hedvig Drevenkáné Pásztor 2019.01.28. 17:18:37

Magam egy kis vendégház üzemeltetője vagyok, mindkét nagy szállásközvetítő oldallal szerződésben állok.
Az oldalak állandóan bombáznak az ajánlataikkal, hogy nekik minél nagyobb jutalékot, illetve törzsutazóiknak minél több kedvezményt adjak. A direkt foglaló és a közvetített vendégeknek is biztosítom ugyanazokat a kedvezményeket, bár adhatnám olcsóbban a direkt foglalóknak a szállást, de egyrészt köt a szerződés, - hogy az oldalon megjelent árnál olcsóbban nem kínálhatom - másrészt honnan is tudnának a vendégházunkról a vendégek, mint a nagy szállásközvetító oldalakról. Direktben csak azok keresnek rá, akik barátoktól, facebookról, hirdetésekből már hallottak rólunk.

Nagyon jó ötletnek tartom a weboldalon kínált felturbózott csomagot, ez eddig még nem jutott eszembe, de élni fogok vele. Köszönöm az ötletet!

Hedvig Drevenkáné Pásztor 2019.01.28. 17:24:33

@Macskond: kedves!

Ha adna még néhány ötletet, hogy milyen extra kedveskedés lenne vonzó az Ön számára a szálláshely részéről, nagyon megköszönném.
Nálunk jelenleg a foglaláshoz tartozik kávé,- és tea válogatás bekészítés, főzéshez, grillezéshez alapvető fűszerek biztosítása, tüzifa, grilltálca, citromlé, cukor, nyáron hideg ásványvíz és ajándék bor bekészítés.
Szálláshelyünk a KisDunaGarden Vendégház.
Üdvözlettel

Macskond 2019.01.29. 13:46:15

@Hedvig Drevenkáné Pásztor: A legérdekesebb ötleteket beírtam. Bár az önök szállása egy másik csapásirányba tartozik.
A weboldaluk jó, (bár kicsit szédítő a görgetése) a "kis pluszok" amiket írt jók, de az oldal "_átfutásáva_" nem jöttek szembe. Ha nem jön szembe, olyan mintha nem lenne.
A képek közé drón fotót rakni "menő".

A választható sportszerek mellé lehetne 1-2 kerékpár.

Sok sikert !

Hedvig Drevenkáné Pásztor 2019.01.29. 14:04:37

@Macskond:
Köszönöm. A weboldalt meg kell újítanom, és meg fogom jeleníteni a "kis pluszokat" is.
Igen, kerékpárra már gondoltam, jól jött a megerősítés.
Üdvözlettel;

40 felett a Föld körül

süti beállítások módosítása