Napraforgó Turisztikai Civil Társaság

napraforgoturisztika-01.jpg

Számtalan izgalmas hely vár ránk Magyarországon, mégis sokan elvágyunk külföldi pihenőhelyekre, városnézésekre. Nem akarok azzal a közhellyel élni, hogy pedig itthon is van látnivaló bőven, hiszen én is bejártam már a világ számos pontját és ezután is tervezem a külföldi utakat, azonban jelen esetben tényleg az a célom, hogy bemutassam azokat a hazai desztinációkat, szálláshelyeket, melyek kevesebb figyelmet kapnak. 

A Napraforgó Turisztikai Civil Társaságot azzal a céllal hoztam létre, hogy díjmentesen lehetőséget biztosítsak ezeknek a szálláshelyeknek a bemutatkozásra, non profit szolgáltatásként segítsem a marketing és PR tevékenységüket. Ez alapvetően egy társadalmi szerepvállalásnak is felfogható. 

Szeretnék negyedévente régiós találkozókat szervezni a szállásadóknak, hogy közösen megbeszéljük azokat a programokat, melyek a következő negyedévben lesznek. Közösen könnyedén léphetünk fel annak érdekében, hogy ismerté tegyük ezeket az eseményeket, így több vendéget hozzon a településekre azaz növekedjen a vendégéjszakák száma. Ezeken a találkozókat turizmusmarketing előadást is tartunk, amely segítheti a társaság tagjait abban, hogy még jobban működtessék szolgáltatásukat, megfeleljenek az aktuális kommunikációs trendeknek úgy, hogy hitelességük ne szenvedjen csorbát. 

A Napraforgóhoz való csatlakozás díjmentes, így mindenkinek, akinek 30 szoba alatti szálláshelye van, szívből ajánlom. 

Csatlakozási szándékát Facebook profilunkon keresztül jelezheti egy üzenetben:  https://www.facebook.com/napraforgoturisztikaiciviltarsasag 

YouTube csatorna: https://www.youtube.com/channel/UCkdnORseT3s36EZFRelMEtA

Kelemen Attila - a társaság elnöke

 

A bejegyzés trackback címe:

https://negyvenfelettafoldkorul.blog.hu/api/trackback/id/tr5713687048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

40 felett a Föld körül

süti beállítások módosítása