Cote d'Azur - A francia riviéra

12.jpeg

2017 októberében egyik napról a másikra foglaltam egy repülőjegyet Nizzába (Nice) és útra keltem. A WizzAir járatával utaztam, a repülés igazán gyorsan telt, alig 2 órás az út. A nizzai repülőtéren megkerestem a busz pályaudvart, ahol a gyorsjáratot választottam, amely Cannes-ba visz, ugyanis itt nem mindegy, hogy milyen döntést hozunk. Az egyik alternatíva az említett gyorsjárat, melynek díja 20 euro és kb 25 perc. Tudni kell, hogy a forgalom ebben a régióban elképesztően nagy. Haladni az úton alig-alig lehet, így ez az autópályán közlekedő járat a leggyorsabb megoldás. A másik alternatíva a 98-as buszjárat, amely végig szenvedi a városi forgalmat és közel 2 óra a menetidő, ám 1 euro az ára. A harmadik megoldás pedig az, hogy bebuszozhatsz a vasútállomásra Nizzába, ahonnan gyors és személy vonat is közlekedik Cannes-ba és a városközpontban szállhatsz le. Ez összesen kb 12-15 euro. 

Amikor megérkeztem a gyorsjárattal Cannes-ba azonnal a gyönyörű kék tenger fogadott, a buszmegálló a tengerparton volt, nem messze az oly' híres filmszínháztól, ahol a vörös szőnyegen vonulnak a filmsztárok. Ezúttal nem filmsztárok voltak, hanem a világ vezető turisztikai szakemberei, mivel kiállítás volt. Bármerre nézte, öltönyös, bőröndöt húzó embereket láttam. 

14.jpeg

Első utam egy étterembe vezetett, ahol nem a gasztronómia legjavát kaptam, ugyanis hamburgert ettem, kólával. Ám kiváló lehetőség volt a telefontöltésre az itt eltöltött idő, valamint hozzájutottam az információhoz is, hogy miként jutok el Mougins-ba. Ugyanis a szállásom ezen a festői településen volt. megkerestem tehát a buszt és az alig 20 km-t közel 1 óra alatt sikerült is megtennem. Elfoglaltam a szobámat, ami mellett nem mehetek el szó nélkül. Még mielőtt azonban a szobára térnék elmondom, hogy miért nem bérelt autóval közlekedtem, ami megjegyzem igazán jutányos áron elérhető. Történt ugyanis, hogy autót béreltem volna, még otthonról, ám kizárólag hitelkártyával lehet megoldani, ami dombornyomott. nekem pedig nem ilyen kártyáim voltak (azóta pótoltam ezt a hiányosságot). Csak ilyen kártyát fogadnak el és 500-1000 euro kauciót kérnek. Szóval visszatérve a szobára, azaz lakosztályra. Csodálatos környezetben, nagy nappalival, hálószobával, tágas fürdőszobával, konyhával fogadott a szálloda melynek neve: Le Club Mougins by Diamond Resort. A recepciónál már egy palack helyi borral ajándékoztak meg. Nagyon kedves, segítőkész személyzet volt, úgyhogy mindenre kiváló pontozást adhatnék, ám beárnyékolta a dolgot az, hogy az étterem éppen ezen a napon nem működött, így a vacsora nem volt megoldható. 

27.jpeg

26_1.jpeg

A második napom reggelén Cannes-ba vettem az irányt, ugyanis úgy döntöttem átmegyek Monaco-ba, Monta-Carlo-ba. Az előző napon már megnéztem a vasútállomáson a vonat indulását, de ha nem tettem volna sem lett volna baj, mert nagyon sűrűn járnak vonatok Monaco-ba és Nizza-ba is.Az utazás kifejezetten kényelmes volt, a csodálatos tengeri panoráma mellett pedig hamar elröppent az a fél óra amíg odaértem. Ki tudja talán egy picit több is volt az utazás. 

64.jpeg

A vasútállomásról kilépve az október eleji melegben rövid ujjú pólóban sétálhattam be a városba, Monte Carlo-ba.Maserattik, Bently-k, Rolls Roys-ok, Ferrari-k amerre a szem ellát.  A gazdagság minden jelképe megjelenik itt. Nem csak az autókra értve természetesen. Első utam a Casino-hoz vezetett. Kivül-belül megnéztem, majd kimentem a kikötőbe és élveztem a késő őszi 24 fokot. 

89.jpeg

90.jpeg

Leültem egy Monaco nevű sört inni a Casino melletti teraszra. A 0,33-as palackért máris fizethettem 10 eurot :-) Ám mint tudjuk, itt a pénz nem számít.Azt gondolom, hogy Monte-Carlo-t mindenkinek látni kellene.

A visszautam Cannes-ba vezetett, a szállásom ezen a napon ott volt. A városközponttól 3 percre egy igazán szuper kilátással rendelkező szobát kaptam lényegesen kedvezőbb áron, mint Mougins-ben (ahol 25.000 Ft/fő/éj volt a számla, Cannes-ban pedig a fele). A csomagok lerakása után belevetettem magam a cannes-i estébe. Igaz ahogy lement a nap, az idő is hűvösebb lett, de így is magával ragadó volt. Egy szűk utcában találtam meg számomra Európa legizgalmasabb éttermeit. Talán 6-8 asztallal, itt-ott csúcsgasztronómia a köbön. 

177.jpeg

204.jpeg

A tengerparton estére sok sok ember gyűlt össze, sétáló párok, kutyasétáltató helyiek és turisták, utcazenészek, és sok kék szék :-) A régió védjegye a kék pad, vagy szék. kerestem egyet magamnak én is és néztem a naplementét.

214.jpeg

Az utca másik oldalán luxusmárkák üzletei várják a vastag pénztárcával érkező vásárlókat. A parton pedig büfékocsikból fogyaszthatunk üdítőket, söröket és hideg szendvicseket. A közeli élelmiszerboltban vásároltam sajtokat, szalámikat és helyi bort. Kíváncsi voltam mit esznek a helyiek. Nem kellett csalódnom. Ez aztán az ízkavalkád. Szóval kiültem a partra és ízlelgettem a finomságokat, kortyolgattam a bort. Azt hiszem a 2017-es év egyik legjobb estéje volt ez számomra. 

Másnap a hazautazás napján a reggelinél gondoltam megadom a módját és beültem az Armani Café-ba. Nem kellett csalódnom.

217.jpeg

A finom reggeli után pedig átutaztam vonattal Nizza-ba (Nice) ugyanis felakartam keresni a helyi Frei kávézót, valamint szerettem volna végigsétálni a közel 9 km-es partszakaszon. Meg is történt. Az előbbi tervem ugyan kudarcba fulladt, mert a kávézó felújítás miatt zárva volt, ám a part csodálatos. Ismét a kék székek, a sós tenger illata fogadott. 

227.jpeg

221.jpeg

224.jpeg

Nem mondom, hogy nem fájdult meg a lábam a sok sétától, de mit számít ez, ha az ember ilyen környezetben szívhatja magába a friss levegőt. Ráadásul találtam egy helyi piacot is, ahol sok féle gyümölcs, zöldség, levendulás ajándéktárgyak és szerencsére macaron is elérhető volt. Gyorsan meg is kóstoltam a pisztáciás verziót. Most mit mondhatnék? Isteni! 

230.jpeg

231.jpeg

A hosszú séta után pedig megtréfáltam magam. Gondoltam itt az ideje elmenni a repülőtérre, hiszen indul a gépem. Vettem magamnak egy literes narancslevet és irány a Cote d'Azure Airport. Ám itt jött egy csavar a történetbe. Nem tudtam, hogy ennek a repülőtérnek, egymástól nem túl messze 2 terminálja van. Leültem, várakoztam, hiszen még volt 2 órám, telt múlt az idő és szerencsére el elkellett mennem wc-re. Mivel nem találtam meg, így gondoltam becsekkolok. Az első "szűrőn" átmentem, ám a másodikon fennakadtam. Azt az infót kaptam, hogy rossz helyen vagyok és ekkor már csak 35 percem volt a gép indulásáig. Kérdeztem mit tehetek, azt mondták menjek át a másik repülőtérre. Hangsúlyozom, nem másik terminált, hanem másik repülőteret mondtak. Na itt kezdett forró lenni a levegő. Kirohantam a repülőtér elé, igyekeztem információt szerezni, de sikertelen volt. Egy taxis kértem meg, hogy vigyen el a megfelelő helyre, mire ő közölte, hogy nem, mivel van egy ingyenes buszjárat ami a terminálok között közlekedik és a közelből indul. Odarohantam, éppen ott volt a busz, felszálltam és vártam, hogy végre elinduljon. Szerencsére néhány perc múlva ez meg is történt és sikerült időben odaérnem a gépemhez, ami egyébként alig 8-10 percre volt. Az utolsó pillanatban, de elértem a gépet. A nagy izgalom után a hazaút szinte észrevétlenül múlt el, külön kiemelném, hogy a WizzAir légiutas kísérői nagyon kedvesek és figyelmesek voltak. 

Összegezve tehát mindenkinek szívből ajánlom ezt a vidéket és ha utaznátok, de útitervre van szükségetek, keressetek meg bátran egy levéllel és még sok más érdekességről küldök információt, ami megkönnyíti az utazástokot. 

A bejegyzés trackback címe:

https://negyvenfelettafoldkorul.blog.hu/api/trackback/id/tr1313659870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kyria 2018.02.14. 18:09:41

Szerintem a legszebb arrafelé Cap Ferrat és Éze (a botanikus kertből a kilátás káprázatos), illetve Cassis-t elhagyva a panorámaútról visszanézve a kisvárosra (gyerekkel mondjuk nem ajánlatos, mert se korlát, se semmi, csak egy tábla figyelmeztet a veszélyre) gyönyörű. Esetleg Marseille-ből hajóval a Calanques érdekes szikláival és a kis öbleivel.
Azon nagyon mosolyogtam, amikor megláttam a Negresco-t, mert mi is lefényképeztük...
Monaco-ban nekem a yacht-kikötő volt elképesztő, a kaszinót csak kívülről néztük meg, de biztos nagyon klassz lehet belülről is (főleg, ha nyer az ember).

Attila360 2018.02.14. 18:51:43

@Kyria: Igen, a Negresco-t talán mindenki lefényképezi. :-) Annyi változott a múlthoz képest, hogy nem lehet turistaként bemenni nézelődni, csak szállóvendégeknek engedik. A kikötő Monaco-ban pedig valóban lenyűgöző.

40 felett a Föld körül

süti beállítások módosítása